2010. április 23., péntek

Szilvi és Tamás esküvője

Szilvi és Tamás igazából véletlenül kerültek a fényképezőgépem elé. Úgy volt, hogy egy fotós barátomnak közbejött valami az esküvő napjára és engem kért meg, hogy ha lehet készítsem el a fényképeket. Szerencsére az időpont nekem is megfelelt, így örömmel elvállaltam.

Nagyon kedves párt ismerhettem meg bennük, régóta vannak együtt és nagyon szeretik egymást.
Most mindketten Angliában dolgoznak már 3 éve, hogy felépíthessék közös otthonukat itthon. Beszélgettünk erről is, és kiderült számomra mekkora elszántság, kitartás és erő kell ahhoz, hogy ezt véghez is vigyék. Szerintem megcsinálják ketten!
Pár kép az esküvői fotózásról:










2010. április 8., csütörtök

Babafotózás - Boglárka négy hetes lett...

Kedves ismerősöm édes kis babájáról készíthettem felvételeket, ami rendkívül nagy kihívás volt számomra, hiszen ilyen kicsi teremtményt még nem fotóztam.
Teljesen másképp kell közelíteni a babákhoz, sok türelem és idő szükséges, hogy olyan képeket készíthessek ami a lelkemhez közel áll, és jó esetben a szülők lelkéhez is.
A babákat nem lehet megkérni, hogy ezt vagy azt csinálja, mert az jól mutat a képen, Ők azt teszik amihez épp kedvük van, és ez így van jól...
A fotós készülhet kellékekkel, koncepcióval, ha épp a megbeszélt időpontban épp fáj a pocija, vagy nem jól aludt, vagy akármi más felmerül, akkor bizony nem lesznek képek, futhatunk neki mégegyszer, vagy várunk türelmesen...

Bogi nagyon jól érezte magát a fotózás délelöttjén, aranyosan bújt szüleihez és aztán kicsit elszenderedett. A fotózás szempontjából ideális volt a helyszín, sok szűrt fény áradt be a nappali ablakán.
Körülbelül négy órát töltöttem a családnál, és nagyon boldogan fejeztem be a fotózást, mert láttam a gépem kijelzőjén, hogy szép képek születtek.

Készítettem egy 11lapos albumot a képekből, amit egy 20x20 cm -es FineArt albumban mutatok meg.
Ennek lapjai itt láthatóak: